2003.05.21.
Hungarian Window - Fashion TV programok
Az 1997-ben alapított Fashion TV az elmúlt hat év során a világ legmagasabb nézettségi mutatójával rendelkezô csatornájává nôtte ki magát, hiszen öt földrész bevásárlóközpontjában, éttermében, szépségápolási szalonjában, szórakozóhelyén, kávéházában sugározzák a nap huszonnégy órájában. Az FTV a nemzetközi trendek mellett bemutatja az egyes országok nevezetességeit, divatvilágát és életstílusát is. A Fashion Hungary Kft. 2002 végén elnyert jogosultsága révén az FTV fô műsoridejének számító 19 és 21 óra közti idôszakot töltheti meg "Hungarian Window" című saját programjaival. A magyar adások a világ divatrajongóival a magyar tájakat, városokat, a magyar kultúrát, gasztronómiát, szórakozóhelyeket is megismertetik. A Fashion Hungary producerei Budapest regionális divatközponttá való fejlesztésén munkálkodnak. Errôl tanúskodnak divatrendezvényeik is, amelyekrôl egyben klippeket készítenek az FTV részére. Április 5 és május 17 között öt alkalommal rendeztek Fashion Party-kat a DOKK-ban; május 30-31-én kerül sor a Divatexpo-ra a Hajógyári-szigeten, majd július közepén a Balatonnál lesz Európai Divatfesztivál. Az események után két héttel kerülnek FTV adásba a magyar divatbemutatók.

Forrás: DivatMarketing 2003.9./3.

2003.05.20.
Grafikai ábécé - Szunyoghy András kiállítása
A Cifra Palota termeiben, a Kecskeméti Képtárban május 15 - július 13 között látható Szunyoghy András grafikusművész három évtizedet felölelô gyűjteményes kiállítása. A tárlatnak a "Rajzolás ABC-je" című könyv bemutatója szolgáltat különös aktualitást, jelezve, hogy az 57 éves alkotó elsôsorban nagysikerű alkalmazott grafikai munkásságának és pedagógiai munkamódszerének bemutatására törekszik. "A ló művészeti anatómiája" című munkája már a harmadik kiadásnál jár. Az elôször Németországban kiadott Rajziskola című könyve kilenc nyelven jelent meg s az ember mellett tizenegy állat anatómiáját mutatja be több rajzban. 1995-ben az év bélyegtervezôje is lett, rézmetszésű bélyegeivel sikereket ért el Jemenben és Mongóliában is. 1999-ben jelent meg Az ember anatómiája című kötete. A sokoldalú művész egyéni stílusú, groteszk hangvételű grafikái és festményei teszik teljessé az alkotói tevékenység bemutatását.

Forrás: Új Művészet, 2003. Május

2003.05.19.
Kortárs japán üvegművészet
Modern japán üvegművészeti alkotások elôször kerülnek bemutatásra Magyarországon, 29 vezetô kortárs japán üvegművész munkáit bemutató tárlat nyílt az Üvegpiramis Galériában (Bp., V., Nádor utca 14.). A 29 művész a harminc éve létezô Japán Üvegművészeti Szövetség tagja. Az anyag összegyűjtésében a több mint 25 éve Magyarországon élô Shinobu Itomi és a 83 éves Fujita Kyohei Mester, a Japán Üvegművészek Szövetségének tiszteletbeli elnöke vett részt. A modern japán üvegművészet a hagyományos ôsi világszemléletet, a természet és a humánum szeretetét, a szépség és a harmónia utáni vágyódást tükrözi. Varázslatos üvegtárgyak, vázaforma, tál, szertartási urna, díszdoboz, relief, az ember és az állatvilág néhány képviselôje látható a rendhagyó tárlaton.

Forrás: JAG magazin 2003/2

2003.05.19.
Metamorfózisok
Május 29 - június 20 között a Bartók 32 Galériában látható az osztrák iparművészek munkáit bemutató kiállítás. Az átváltozást, a Bécsi Iparművészeti Egyetemen diplomázott, különbözô országokból származó hét kiállítóművész a legkülönbözôbb módon értelmezi és jeleníti meg. Az alkotók figuratív módon és a fotográfia segítségével keltenek térillúziós hatásokat.Tulipánokból és emberi testrészekbôl formált hibrid virágok, sejtszövetek mikroszkópikus felvételei, rovarpáncél hatású textiltárgyak, színskálán ábrázolt év-körforgás egyaránt megtalálható a tárlaton. A gyôri Városi Művészeti Múzeum rendezésében létrejött kiállítás szorosan kapcsolódik a szintén gyôri rendezésű "Színörömök - formagondolatok/Absztrakciók az osztrák művészetben 1900-tól napjainkig" című nagyszabású tárlathoz.

Forrás: Új Művészet, 2003. Május

2003.05.19.
MadCat Film Festival pályázati felhívása
Az Őrült Macskák szeptemberi filmfesztiváljára kizárólag nôk rendezésében vagy társrendezésében készült, nem csupán nôkrôl szóló, bármilyen műfajú és hosszúságú, bármelyik évben forgatott filmmel vagy videóval lehet pályázni. Külföldi pályázóknak részvételi díj nincs. A munkák beküldését Super-8, 16 mm és 35 mm-es film; VHS, SVHS, 3/4 és Beta SP video illetve mini-DV formátumban kérik. A beválasztott mozgókép alkotásokat nem csupán a fesztivál ideje alatt vetítik, hanem országos turnén is bemutatják. Beküldési határidô: 2003 június 4. Jelentkezési űrlapok letölthetôk: www.madcatfilmfestival.org-ról.

További információ: www.madcatfilmfestival.org E-mail: info@madcatfilmfestival.org

2003.05.16.
Souvenirs hollandais - holland ajándéktárgyak
Elég volt a kicsinyített holland szélmalmokból és a tulipános facipôkbôl, melyek a holland ajándékboltok polcain kísértik a csellengô turistákat Az Európai Kerámia Központ (European Ceramic Work Centre) negyven designert és iparművészt hívott meg, a szokásos nemzeti giccset leváltó, minôségi ajándéktárgyak tervezésére. Az elkészült, érzelem és emlék-hordozó, az ajándéktárgy műfajt leporoló és megújító holland prototípusokat elsô ízben a milánói Bútorszalonon mutatták be. Hollandia emblematikus építészeti stílusát tükrözi Miriam van der Lubbe porcelánja, az Mno Design pálinkás butéliája, Hanna Tynkkynen hat facipô-formából alakított tulipántartó vázája, Somers & van der Berg szappanokba helyezett porcelánfigurái, Vroegop/Schoonveld platina-színű kerámia levéltárcája, Juana Valdes papírhajtogatásra hajazó "Back to China" nevű porcelánhajója, Andreas Möller kávéscsészéi Hollandia nemzeti színeiben, Katja Prins porcelán és ezüstgyűrűi, Bakel&Heller virágszobrai, Hugo Kaagman motívumokkal diszített tulipánjai, Hella Jongerius porcelánkarkötôje csüngôkkel vagy Ineke Hans egy dugóval záródó "egyben három" üvege. Valamennyi prototípus megtalálható az EKWC által létrehozott virtuális ajándékbolt-site-on (www.dutch-souvenirs.org), mellyel a kerámiagyártók érdeklôdését szeretnék felkelteni az új ajándéktárgyak iránt.

További információ: www.ekwc.nl vagy www.dutch-souvenirs.org E-mail: info@ekwc.nl

2003.05.16.
The Peter Saville Show
Május 23 és szeptember 12 között látható a Peter Saville 25 éves munkásságát elsô ízben áttekintô retrospektív tárlat, a londoni Design Múzeumban. A jelenleg is tevékeny Saville a kortárs designerek egyik legbefolyásosabb kultikus figurája, a popkultúra és tervezôgrafika nagy alakja, aki 25 évig volt a Factory Records lemezkiadó art direktora és a Joy Division valamint a New Order együttesekkel hosszú évekig együtt dolgozott. Munkáiban divat-ikon képeket alkotott Yohji Yamamoto-nak, Christian Dior-nak és jelenleg Stella McCartney-nek és a Givenchy-nak. Az alkotó magánarchívumából válogatott kiállítási anyag nyomon követi pályafutását a Factory Records lemezkiadótól a legújabb multimédia programokig s közben felvázolja a kortárs tervezôgrafika történetét és azt, hogyan tört be a stílus-kultúra a High Street-re.

Forrás: designaddict

2003.05.16.
Isamu Noguchi - szobordesign
A rotterdami Műcsarnokban május 17-én megnyílt, Noguchi sokoldalú munkásságának szentelt kiállítást Robert Wilson amerikai díszlettervezô egyedi módon rendezte be. Az installációkat és modelleket különbözô környezetben mutatja be, az autonóm szobrokat a homokban, a fényszobrokat lakásbelsôben, a gránit és márvány szobrokat egy japán kertben, a díszítô elemeket egy díszletben, a belsôépítészeti munkákat pedig a kültérben. A szeptember 7-ig látható kivételes tárlat a Vitra Design Múzeum, az Isamu Noguchi Alapítvány és a londoni Design Múzeum együttműködésének eredményeként jött létre.

Forrás: designaddict

2003.05.16.
Inspiration + Perspiration - Ihlet és verejték
San Francisco Design Múzeumában nyílik május 31-én az a 12 hétig nyitvatartó tárlat, amely a sportolók, atléták és szurkolók számára tervezett berendezéseket, sporteszközöket, öltözékeket azaz az elmúlt 10 év legjobb sportdesignjait és újításait gyűjtötte össze. A kiállítás a tervezés folyamatát is bemutatja, a felmerülô sportkoncepcióktól a meghiúsult designokig, valamint felvázolja a sportdesign területén várható jövôbeli trendeket. A sportcipôk sorozatgyártása mellett méltatlanul negligált terület ritkaságszámba menô gyűjteményes tárlata augusztus 17-ig látható San Francisco-ban.

Forrás: designaddict

2003.05.16.
Quinze & Milan Worldtour
Az amerikai és európai körútra indított vándorkiállítás Belgiumba érkezett május 15-én. Quinze & Milan "hangulatkreátorok" és környezettervezôk elkészült, új és jövôbeli designjait áttekintô kiállítás december 31-ig látható Gent városában.

Forrás: designaddict

2003.05.08.
2003-ban a Moholy ösztöndíj pályázat nyertesei
2003-ban az alábbi hét fiatal formatervezô nyerte el programjával a Moholy-Nagy László Formatervezési Ösztöndíjat: - Hegedűs Zsanett - Fémezett textiliák bevezetése a hétköznapi életbe; Kara Orsolya - Kézügyességfejlesztô papírjátékok több korosztálynak, valóságmodellezô és absztrakciós készség-fejlesztô céllal; Márton László - A víz hatása a tárgy- és térformálásra a magyarországi fürdôkultúrában. Vízi játékok tervezése gyermekeknek; Néma Júlia - Extrudált épitészeti kerámia-rendszer kifejlesztése, fűthetô ülôbútor és építészeti elemek fürdôkbe, a közösségi élet tereibe; Püspök Balázs - LED lámpacsalád prototípusig való fejlesztési programja; Standeisky Dániel - A hazai lombosfa-programhoz kapcsolódó tárgyi világ kialakítása, kísérletek kül- és beltéri tárgyak megalkotására, az ezekhez szükséges elemkészlet kidolgozására; Szabó Edit - Akusztikus diffúz burkolatrendszerek. Fűtôérték növelô plasztikus burkolatok.

Forrás: MFTI Hírlevél, 2003. II.szám

2003.05.07.
Le Coq d,Or: Natalia Goncsarova designjai
Az amerikai Busch-Reisinger Museum május 10 - augusztus 24 között rendezi meg Natalia Goncsarova, az Orosz Balett díszlet- és jelmeztervezôjének gyűjteményes kiállítását. A tárlat felsorakoztatja mindazokat a díszlet-, jelmez-, látványterveket, függöny- és rajztanulmányokat, amelyeket Goncsarova 1914 és 1937 között készített az Orosz Balett számára a Rimszkij Korszakov operához, az Aranykakashoz.

Forrás: designaddict

2003.05.07.
Rotterdam Design Award
A rotterdami Museum Boijmans Van Beuningen-ben május 8 - június 30 között látható a kétévente meghirdetett Rotterdam-i Design Díj-pályázatra benevezett holland termékek kiállítása. A Díj a legjobban megtervezett holland termék "megkoronázását" jelenti. A díjkiosztó ünnepséget az eltelt két év legjobb termékeinek kiállítása, kiadványok és a jó design mikéntjérôl folytatott kerekasztal beszélgetések kísérik.

Forrás: designaddict

2003.05.07.
The Making of Things - a dolgok keletkezésérôl
A felújított rotterdami Museum Boijmans Van Beuningen épületében május 8- június 30 között rendezik meg a "Hogyan készülnek a tárgyak" című kiállítást, amely 20 példával szemlélteti az ötlettôl a termék megalkotásáig terjedô folyamatot. A rendhagyó tárlat szembeszáll a megszokott designkiállítási koncepcióval, amely fôleg csak az elkészült végtermékeket mutatja be a látogatóknak. Az Építészeti Biennálé kapcsán, a kiállítás kiemelten foglalkozik a designban és styling-ban aktívan közreműködött és közreműködô építészek - Frank Lloyd Wright, Rem Koolhaas, James Dyson és Martin Margiela - munkáival.

Forrás: designaddict

2003.05.07.
Design Institute a Bécsi utcában
A Lucia Laura Design Services élvonalbeli bútorainak és kiegészítôinek végkiárusítása május 3-án befejezôdött a Bécsi utcai Boffi bemutatóteremben. A bolt helyén új berendezési stúdió indul Design Institute néven, amely a komplex belsôépítészeti programok megvalósításán túl tanácsadást, katalógus- és folyóirattárt is kínál majd a látogatóknak és a megrendelôknek.

Forrás: www.atrium.hu

2003.05.06.
Textiltervezôink Gyôrben
A Graboplast, az Uniontext, a Pannon-Flax Gyôri Lenszövô és a Gardénia alkalmazásában dolgozó Kustán Melinda, Molnár Mária, Fehérné Markó Kamilla, Péntek Anita, Müller Péter ipari textiltervezô művészek csoportos kiállítása május 2 és július 6 között tekinthetô meg Gyôrben, a Váczy Péter Gyűjtemény kiállítóterében. A hét gyôri illetôségű tervezô sokrétű tevékenységét reprezentáló, a korszerű ipari terméktervezés egyéni útjait bemutató tárlaton a szônyegtôl a tapétáig sokféle textilalapú tárgy látható.

Forrás: Atrium

2003.05.06.
Design & Experiments
Május 2 - június 16 között látható a Design & Kísérletek című tárlat a Dán Iparművészeti Múzeumban, Koppenhágában.

Forrás: designaddict

2003.05.06.
Design Berlin!
Május 2-tôl június 22-ig látható a berlini Vitra Design Museum-ban a "Design Berlin! Egy átalakuló város új projektjei" című kiállítás, amely a bútor-, terméktervezés, tervezôgrafika és építészet területeirôl mutatja be a legújabb munkákat és azok dokumentációját, építészeti modellek, videók, térinstallációk, rajzok és fényképek formájában.

Forrás: designaddict

2003.05.05.
The Face of Design - új finn állandó kiállítás
Január közepén nyílt meg a Designmuseo (The Finnish Museum of Art and Design) új állandó kiállítása a múzeum földszintjén, "A Design Arca" címmel. A Designmuseo gyűjteményei a Finn Kézművesség és Design Társaságtól származnak, elsô tárgyai pedig az 1873-as bécsi világkiállításról. A múzeumi törzsanyag kezdetben modellként szolgált a finn kézműveseknek és tervezôknek. A késôbbi években a gyűjtemény a finn design és iparművészet fejlôdését dokumentáló darabokkal bôvült. A gyűjtemény jelenleg 30.000 tárggyal, 40.000 tervrajzzal és vázlattal, valamint 100.000 tételbôl álló képarchívummal rendelkezik. A felújított állandó kiállítás teljeskörű áttekintést ad 130 év finn designjáról, bemutatva a kiindulási pontokat, a design gyökereit, a sikertörténeteket és a megszokott hétköznapi tárgyakat. Helyszín: Designmuseo, Korkeavuorenkatu 23, FIN-OO130 Helsinki.

További információ: www.designmuseum.fi

2003.05.05.
Advanced Engineering Design
Június 1-4 között Prágában rendezik meg a mérnöki termékfejlesztés és géptervezés harmadik nemzetközi konferenciáját.

További információ: www.aed2003.cz E-mail: org@aed2003.cz

2003.05.05.
Targetti Art Light Award - Young Artists Award
A művészien megtervezett egyedi világítóeszközök és objektek idei pályázatának témája: A működô fény. A képzôművészeti ihletésű lámpák és fényforrások pályázatát minden évben a Targetti Sankey SPA cég írja ki. A teljesen exkluzív s nem egyszer extravagánsnak tűnô megoldások közül évente 5-6 alkotást beválaszt az állandó gyűjteményébe. Külön díjjal jutalmazza a fiatal tervezôk/művészek legjobb műveit. Beküldési határidô: 2003.június 6.

További információ: www.targetti.com E-mail: c.degara@targetti.it

2003.05.05.
Pályázat olimpiai figura tervezésére a 2006.évi téli olasz Olimpiára
A 2006 február 10-26 között Torinóban megrendezésre kerülô XX. Téli Olimpia kapcsán nemzetközi pályázatot hirdettek három téli sportágat (síelés, jéghoki, curling) megjeleníthetô olimpiai bábu megrajzolására. A kétfordulós pályázatra csak egy figura-tervvel lehet benevezni. Beadási határidô: 2003. május 20. A beküldött figura-tervek közül 5 döntôst választanak ki június 16-án. A második fordulóra július 1-szeptember 10 között kerül sor. A pályázat nyertesérôl 2003 október végén dönt a zsüri.

További információ és jelentkezési űrlap letölthetô: www.torino2006.org/eng/toroc_312.htm

2003.05.05.
Kékfestô-patchwork kiállítás a Textilmúzeumban
Az 1989-ben megalakult, 700 tagot számláló Magyar Foltvarró Céh és a nemzetközi foltvarró egyesület (IQA- International Quilt Association) együttműködése jegyében egyedülálló kezdeményezésre került sor, a több helyszínen zajló un. Kékfoltos fesztivál keretében, amely a hazai kékfestôtextiliákból készült és külföldi alkotók által komponált folttextileket népszerűsítette. Elôzményként a Magyar Foltvarró Céh 45 féle magyar kékfestôtextiliát küldött szét 32 külföldi foltvarrónak, kérve ôket az adott ország stílusának megjelenítésére a foltvarrott kompozíciókon. 64 patchwork alkotás született, a török,osztrák, olasz,luxemburgi, belga, francia, lengyel, amerikai, kanadai foltvarrók alkotásait április 23-május 4 között láthattuk az óbudai Textilmúzeumban. A kiállítást vetítéses elôadások gazdagították, amelyen japán, dán és finn foltvarrók mutatták be különbözô technikáikat. Egyébként a kékfestô Hungaricum, annak ellenére, hogy szász bevándorlók közvetítésével került hozzánk az "indigó-rezerva" mintázási technika a 18.században, majd hazai egyediségével tôsgyökeres magyar textilanyaggá vált.

Forrás: Kutasi Csaba cikke a Céliránytű 2003. április 28-i számában, p. 26.

2003.05.05.
Anthology of Art - A hálón át. Nemzetközi konferencia és kiállítás a művészetek jövôjérôl
A Magyar Iparművészeti Egyetem, a Hochschule für Bildende Künste és az Université de Rennes-Bretagne által közösen rendezett kétnapos program május 9-én kezdôdik a Műcsarnokban. A rendezvény elôzménye az Anthology of Art projekt, amely tavaly zajlott az Interneten. A művészek és művészettudósok közti eszmecserét Jochen Gerz képzôművész kezdeményezte a művészet jövôjérôl. A programba bekapcsolódott művészek és szakértôk közül mintegy 150 gondolatot emeltek ki. Ez az antológia szolgál a neves külföldi (Horant Fassbinder, Anne-Marie Duguet, Nathalie Magnan) és hazai (Perneczky Géza, Beke László) elôadók részvételével zajló konferencia kiindulópontjául. A konferenciával egyidejűleg az antológiában szereplô művészek egy-egy alkotással is bemutatkoznak. A mintegy 150, különbözô technikával készült, a jövô művészete gondolat által inspirált mű monitorokon tekinthetô meg. A vizuális tárlat anyaga élôben a tervek szerint 2004-ben, Berlinben lesz látható.

Forrás: http://hirek.mti.hu/news

2003.05.05.
Mengyán András - a térbeli formák vizuális alapelemeinek rendszerezése
"Varázslatos transzparencia" címmel nyílik meg Mengyán András kiállítása a Fôvárosi Képtár/Kiscelli Múzeumának Templomterében. A május 8 - június 8 között nyitvatartó tárlatot Kovalovszky Márta művészettörténész nyitja meg. Mengyán András formatervezô szín- és formakutatási munkáival vált ismertté és oktatóként is nemzetközi hírnévnek örvend. Jelen kiállítás a formatervezôi tevékenységgel párhuzamosan folytatott képzôművészeti kísérleteit összegzi, bemutatva a Mengyán-tereket, hiszen érdeklôdésének fókuszában mindig a tér értelmezése, konkrét megfogalmazása állt. A kiscelli kiállítás Mengyán összetett tevékenységét (designer, festô, grafikus) tárja elénk, amelyben a formák önálló élete, logikájuk és egymáshoz való viszonyuk játsszák a fôszerepet. Mengyán András 1969-1990 között a Magyar Iparművészeti Fôiskola tanára és a MIF Alapképzési Intézetének igazgatója , 1990-93 között az ICSID Formatervezôk Nemzetközi Tanácsa Végrehajtó Bizottságának tagja volt. 1990-tôl a bergeni Iparművészeti Fôiskola professzora. Budapesten és Bergenben él.

További információ: www.btmfk.iif.hu, E-mail: fovarosikeptar@btm.hu Kiscelli Múzeum telefon/fax: 388 7417

2003.05.05.
MANA Ékszerstúdió
Május 10-én szombaton nyílik meg a MANA Ékszerstúdió, Szentendrén, a Bogdányi utca 40.sz.alatt. A stúdiót a hazai ékszertervezésben élenjáró Jermakov Katalin, Egri Zoltán, Kecskés Orsolya, Stomfai Krisztina és Tóth Zoltán hozták létre azzal a céllal, hogy az nyitott műhelyként működjön és a hazai ékszertervezés műfaja iránt érdeklôdôk számára bemutassa a legújabb szakmai törekvéseket. Az öt kíváló fiatal tervezô kezdeményezésére induló ékszerstúdióban workshopok és kiállítások rendezését tervezik abban a reményben, hogy idôvel a stúdió nemzetközi hírnévre tesz szert és szellemi műhelyként szolgál a hasonlóan gondolkodó közönség és a kollégák számára egyaránt. Az ünnepélyes megnyitó délután 3 órakor kezdôdik a Vujicsics és a Söndörgô együttes tagjainak térzenéjével. Este 8 órakor pedig Remete Krisztina öltözéktervezô ruháiból és a MANA Ékszerstúdió tervezôinek ékszereibôl lesz divatbemutató.

Helyszín: Mana Ékszerstúdió Kft. 2000 Szentendre, Bogdányi u. 40. Forrás: Mana meghívó

2003.04.29.
A kortárs művészet oktatásának kérdései
Április 29-30 között kerül sor a kortárs művészet oktatásának kérdéseit megvitató kétnapos konferenciára a Magyar Képzôművészeti Egyetem Intermédia Tanszékén. A konferencia moderátora Sugár János lesz mindkét napon. Meghívott elôadók többek között: Beke László (Művészettörténész még lehet belôle), Károlyi Zsigmond (Hommage á Tini Ninja Teknôcök), Sturcz János (Kortárs művészet oktatása a MKE-n), Kônig Frigyes (Egy hagyományos tantárgy a XXI. század elején), Petrányi Zsolt (A velencei biennáléról), Jovánovics György, Kis Varsó, Kósa János, Lengyel András, Keserű Katalin. Az elôadások mindkét napon kerekasztal beszélgetésekkel zárulnak.

Forrás: artinfo

2003.04.29.
2005 - a svéd design éve
Svédországban végre eljött a várva várt idô, hogy a "design" szó politikai aktualitást nyerjen. Göran Persson svéd miniszterelnök bejelentette, hogy 2005 a svéd design éve lesz Európában. Ezzel a rendezvénnyel kívánják az egységesülô európai piacon"repozicionálni" és erôsíteni a jelentôs designhagyományokkal és eredményekkel rendelkezô, nemzetközileg is méltán elismert svéd formatervezést. Önálló és bizonyított designérdemei jegyében, egyúttal jelezni kívánják a svéd design leválását a "skandináv" és "északi" design címkék alól. A miniszterelnöki bejelentést követô héten pedig Leif Pagrotsky ipari-munkaügyi és kommunikációs miniszter jelentette be, hogy 2006 a Design Export Éve lesz, amikor Svédország a világ vezetô designhatalmává válik. A Design Év projektet "Innovatív Gondoskodó Társadalom" címen indítják, a számtalan kiállítással és szakmai rendezvénnyel a design hajtóerô szerepét kívánják hangsúlyozni a termékek, szolgáltatások és környezet fejlesztésében. A svéd cégek, szakmai és kutató intézmények design-kompetenciájának demonstrálására, a szociális szektor legfontosabb területeit célozzák meg: az egészségügyet, oktatást, munkakörnyezetet. A svéd ipari miniszter a svéd versenyképesség fokozása érdekében a stratégiai designt és a formatervezôk cégen belüli alkalmazását szorgalmazza. Szerinte a design elsôsorban gazdasági kérdés, a versenyképesség, a munkahelyteremtés és a jólét fontos eszköze, valamint a kreatív és innovatív Svédország arculatának elengedhetetlen alkotórésze .

További információ: www.svenskform.se

2003.04.29.
A Millenáris új arculata
Az új arculat kialakítására kétfordulós pályázatot hirdetett a Millenáris Programiroda Kulturális Kht. A logó, plakátok, szórólapok és a műsorfüzet formájára és küllemére kiterjedô komplett, új arculat szerves részét képezi az intézményi tevékenység megújulásának. Április 22-ig a nyílt pályázat elsô fordulójára bárki benevezhetett. Az elsô forduló díjkiosztó ünnepségét május 29-re tervezik. A zsüri tagjai: Babarczy Eszter esztéta, Bojár Iván András az Octogon fôszerkesztôje, Enyedi Ildikó filmrendezô, Kováts Lajos a MEO Kortárs Művészeti Gyűjteményének igazgatója, Péterffy Zsuzsa filmrendezô, Török András a Magyar Fotográfusok Háza ügyvezetô igazgatója és Derdák András, a Millenáris művészeti igazgatója. A pályázat második fordulója már meghívásos, a döntôbe jutott és legjobbnak ítélt ötletek alapján alakítják majd ki a Millenáris új arculatát, amelyet ôsztôl kívánnak bevezetni.

Forrás: index.hu

2003.04.29.
Boldog - Gink Károly 1922 - 2002
A Magyar Fotográfusok Háza a "Boldog" c. kiállítással emékezik a múlt esztendôben váratlanul elhunyt mesterre, aki az 50-60-as években több alkalommal járt a Heves megyei Boldog községben. Az emberekrôl, a tájról és a nevezetes eseményekrôl (Boldogi esküvô c. képe közismert) készített terjedelmes képsorozata olyan sugárzó, felhôtlen boldogságot tükröz, ami egyedülálló a Gink-életműben. A kiállítás május 14-ig tekinthetô meg a Mai Manó Ház második emeletén, a George Eastman teremben.

További információ: www.maimano.hu Forrás: Mai Manó Ház meghívója