-
2010.08.10.
Logópályázatot írt ki a Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézete
A Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézetének (European Institute for Gender Equality) logóversenye. A logónak az Intézet munkáját kell tükröznie, és egy olyan névvel vagy címmel kell rendelkeznie, mely leírja, mi ihlette a szerzőt a logó tervezésében, de nem tartalmazhat, vagy használhat fel földrajzi térképekből elemeket.
A nyertest és a további két dobogóst meghívják Vilniusba három különböző díjátadó ünnepségre 2010 végén.
A pályázatok beadási határideje 2010. szeptember 1.Minden részlet a részvételi feltételekről itt található: http://www.eige.europa.eu/logo
-
2010.08.29.
A Zsolnay aranykora
Szeptember 1-jétől Pécsett láthatja a nagyközönség Gyugyi László, Amerikai Egyesült Államokban élő műgyűjtő Zsolnay porcelánokból álló gyűjteményét, melynek a Zsolnay Kulturális Negyedben található Sikorski-ház ad otthont. A Zsolnay Aranykora című kiállítás olyan egyedi darabokat tartalmaz, amelyek a gyár egyik legsikeresebb korszakában születtek. Pécs város önkormányzata a közeljövőben kívánja megvásárolni a felbecsülhetetlen értékkel bíró műtárgyegyüttest.
Gyugyi László műgyűjtő több mint 600 kerámiatárgyból álló Zsolnay-gyűjteménye óriási jelentőséggel bír. Darabjai a gyár 40 évét átölelő (1870–1910) időszakának termékei, amelyeknek születése három nagy korszakhoz kapcsolódik: a historizmus, a millennium és a szecesszió periódusaira.A kiállítás szeptember 1-én, szerdán 18 órakor nyílik. A megnyitón beszédet mond dr. Schmitt Pál, a Magyar Köztársaság elnöke, valamint dr. Páva Zsolt, Pécs MJV polgármestere. Helyszín: Zsolnay Kulturális Negyed - Sikorski-ház.
A Gyugyi-gyűjtemény látogatása a beruházások befejezéséig bejelentkezés alapján történik. A bejelentkezést hétfőtől péntekig, 8.00-tól 16.00 óráig, a következő telefonszámon és kontakszemélyen, vagy e-mailen keresztül lehetséges: Tóth Viktória 30/5623760, e-mailen: gyugyikiallitas@gmail.com. Látogatási rend: Csütörtök–vasárnap 10.00, 14.00, 16.00 óra, vagy előzetes bejelentkezés alapján.
További információk az www.ertekmentok.hu és a www.pecs2010.hu oldalon találhatók. -
2010.08.24.
Aranyrajzszög-díj 2010
A Magyar Grafikai Stúdiók Egyesülete az idén is meghirdeti az Aranyrajzszög-díj pályázatot, a szokásos kategóriákban (Életmű díj, Magas szintű szakmai munkáért díj, Kulturális díj, A legjobb szuverén tervezőgrafikai produkció). A szervezők elsősorban konkrét megbízásokra készült tervezőgrafikai munkákat várnak, kiállítható formában (keret nélkül), lehetőleg 70x100 cm formátumban.
A beérkezett munkákból nyíló kiállítás idén a Design Terminál (Budapest, V. kerület, Erzsébet tér) épületében (volt távolsági buszvégállomás műemlék épülete), a Graphifest keretében kerül megrendezésre, a MATT (Magyar Tervezőgrafikusok és Tipográfusok Társasága) által meghirdetett „Goetheorie” című pályázat kiállításával együtt 2010. november 5–28 között (nyitva 10–18 óráig).Beadási határidő: 2010. szeptember 30.
Cím: 1039 Budapest, Mátyás király út 62.
További információ:
06-20-958-2361, 06-30-942-1011
www.aranyrajzszog.hu -
2010.07.26.
Streetfashionbudapest
Mitől függ, hogy milyen ruhákban indulunk el nap mint nap? Hol vásárolunk, hányféle stílus jellemez bennünket? Mennyire bátran, mennyire kreatívan öltözködünk? Jelezzük-e tudatosan egy társadalmi csoporthoz való tartozásunkat a hétköznapi öltözködésünkben? Ilyen és ezekhez hasonló kérdésekre keresi a választ a BTM Kiscelli Múzeumának divattörténésze, Simonovics Ildikó a MaDok program keretein belül indított – Street Fashion Budapest címre hallgató – kutatásában. – írja a www.artportal.hu Pálinkás Szilvia közleménye nyomán.
2010. június 1-ején indult a www.streetfashionbudapest.hu website, ahová az utca emberének fotóit várják a szervezők. Ki magáról, ki másokról, barátairól, ismerőseiről, esetleg az utcán leszólított, izgalmas külsejű emberekről küldhet képeket. A honlappal egy időben pályázat is indult: a feltöltött képekre 2010. október 30-ig folyamatosan szavazhatnak a regisztrált látogatók.
A 2010-es pályázat lezárása és a november 5-i eredményhirdetés után veszi kezdetét a kutató- és archiváló munka: 10 ember, a közönségnyertes és a szakmai zsűri által kiválasztott 9 legérdekesebb, legegyénibb öltözködésű karakter megismerése, fotózása, interjú készítése, gardróbfelmérés, egy-egy öltözék múzeum számára történő megvásárlása stb…
További információ:
www.streetfashionbudapest.hu -
2010.07.05.
Kemenesi Zsuzsa kiállítása
Kemenesi Zsuzsa fotóművész kiállítása július 5. és augusztus 29. között tekinthető meg a Raiffeisen Galériában
Kemenesi Zsuzsa 1992 és 1997 között végzett a Janus Pannonius Tudományegyetem Művészeti Kar Vizuális nevelés szakán és a Bölcsészettuidományi Kar Kommunikáció szakán. 1994-1995: Hotel and Travel Training College, London, angol mint idegen nyelv; 1996-1997: Indonesia Institute of the Arts, Yogyakarta, Java, Média Kar Fotográfia szak; 2000-2004: Kommunikációs Doktori Program, Pécsi Tudományegyetem. A Magyar Fotóművész Szövetség, a Magyar Kommunikációtudományi Társaság, a Magyar Fotóművész Szövetség Elnöksége és az Országos Széchenyi Könyvtár Kortárs Fotóművészeti Gyűjtemény Tanácsadó Testülete tagja. Számos rangos szakmai díj birtokosa.
-
2010.08.17.
Designerek a pamlagon
A frissen megnyílt szentendrei Salon de Bohéme kötés-workshopot szervez kezdőknek és haladóknak divattervezők segítségével a Szentendre éjjel-nappal 2010 rendezvény keretében augusztus 28-án és 29-én. A résztvevők nem csak a kötés technikáját ismerhetik meg, hanem annak esztétikai sokrétűségét is. A szervezők a kortárs divat elkötelezett híveiként olyan ruhaformák létrehozásában segédkeznek, amelyek mai életérzésekre reflektálnak.
A részvétel ingyenes. Naponta déltől éjfélig be lehet kapcsolódni a munkába. A részvételhez szükséges: kötőtű, fonal (korlátozott mennyiségben nálunk is megvásárolható), esetleg: olló, tű, cérna, gomb, szalagok, megunt ruhadarabok.
Az üzlet önmeghatározása: “Szalon, melyben a vidéki élet bája kortárs divattal elegyül. Tér antik tárgyakkal és képzőművészeti darabokkal. Divatműhely, ami enged betekinteni, mesél, befogad projekteket, művészeket. Ahol a látogató is alkothat...”
Az üzlet designerei, designercsoportjai: Adrienne Schaeffer, Art Point, Blokk, Daria Kostenko, Julika Works, Mangelware, Pazicski Miklós, Rebecca Zehr, Rosa Mosa, Rozalb de Mura, Sarkadi Fanni, Szidonia Szep, Tamara Barnoff Cím: 2000, Szentendre, Péter Pál utca 2/b
http://salondeboheme.blogspot.com -
2010.07.16.
Gondolat-társítások – Bányász Judit, Bein Klára és Nyári Ildikó kiállítása
Bányász Judit, Bein Klára és Nyári Ildikó texilművészek kiállítása augusztus 5-én 17 órakor nyílik a debreceni Mű-Terem Galériában (4024 Debrecen, Batthyány u. 24.)
Bányász Judit 1979-ben végzett a Magyar Iparművészeti Főiskolán. „Szívesen használta különböző népek motívumkincsét, népi szabásvonalait. A görögös ferdevonalú szabás éppúgy jellemző ruháira, mint a drapp-barna geometrikus perui, mexikói motívumvilág. Rátalált a magyar formakincsre, és a Modern Etnika állandó tagja lett. Felélesztette a díszes szűrt, a hasznos kötényt, s a torontáli szövésmintát áttette kötőgépre. Művei fiatalos, merész divatdarabok.” (Torday Alíz – artportal)Bein Klára 1962 és 1967 között végezte tanulmányait a Magyar Iparművészeti Főiskolán. „A Clara Szalon, azaz a magyar haute-couture egyik első fiatal munkatársaként kezdte pályafutását. Vonzódik a népművészethez, dolgozott a karcagi Népi Iparművészeti Szövetkezet tervezőjeként, tagja a Modern Etnika csoportnak. A természetes anyagok híve, szívesen használja a népviselet leegyszerűsített szabásvonalait.” (Torday Alíz – artportal)
Nyári Ildikó 1964-ben diplomázott a Magyar Iparművészeti Főiskolán. „1980 óta tanít a Magyar Iparművészeti Főiskolán, a Modern Etnika tagja. Kötőgéppel dolgozik, ám nagy fantáziával alkotja meg az anyag aprólékos motívumait, és hozza létre belőlük elegáns, egyszerű modelljeit.” (Torday Alíz – artportal)
Megtekinthető augusztus 27-ig. -
2010.08.24.
Time Drops / Idő Bonbon – WAMP a Helsinki Design Héten
Idén a Helsinki Design Hét nemzetközi seregszemléjén a WAMP (Wasárnapi Művész Piac) is részt vesz Time Drops / Idő Bonbon című installációjával. A fiatal hazai designereket tömörítő szervezet egy futurisztikus tér-objekt keretében 18 magyar tervező munkáját viszi érinthető közelségbe a közönség számára. Szöul után a következő designfőváros Helsinki lesz, ezért jövőre egy éven át a finn fővárosra fog figyelni a világ. A WAMP installációja szimbolikus „jövőkapszula”, egy kis futurisztikus világ, melyben a világ a legjobb fiatal magyar tervezőkkel találkozhat. Akár egy jó vitaminbonbonban, a WAMP designkapszulájában is benne lesz minden, amire az embernek szüksége lehet – ruhák, különféle használati tárgyak, ékszerek. Olyan fiatal magyar alkotók munkáit tárja a néző elé a kiállítás, akik a leginnovatívabbak közé tartoznak, akik jó eséllyel húsz év múlva is az élvonalba tartoznak majd, és akik talán a magyar design ikonikus, időtálló alkotásait teremtik meg.
A Helsinki Magyar Intézet támogatásával készülő kapszula augusztus 27-én, a Helsinki Design Hét második napján nyílik ki és egészen október 6-ig lesz látható a Magyar Kulturális Intézetben (Kaisaniemenkatu 10.)
Kiállítók: Arcana – Závodszky Dalma, A. Balla Benjamin, Blokk – Balogh Viktória, Bolt – Majoros Zita, Buidesign – Büi Szilveszter, doraabodi – Abodi Dóra, Feher – Fehér József, Gera Noémi, Katona Barbara, Kitchen Budapest, Laarka – Csömör Boglárka, Lipóczki Ákos, Magony Zsuzsanna, Marosi László, Papp Anett, Plümo – Pongrácz Farkas, PSPK Design – Püspök Balázs, Szofita.
A kiállítás installációját Ágh Márton díszlettervező tervezte.
További infó: Matheidesz Réka, matheidesz@wamp.hu, +3630/297-5327 -
2010.05.28.
11 kirakat
A Magyarországi Dekoratőrök és Kirakatrendezők Szövetsége alapító és vezetőségi tagjainak kiállítását június 2-án, szerdán 18 órakor Pohárnok Mihály, a Design Terminál Nonprofit Kft. ügyvezetője nyitja meg a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban. A vendégeket köszönti Kiss Imre, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum igazgatója és Sándor Miklós, a Magyarországi Dekoratőrök és Kirakatrendezők Szövetségének elnöke. A kiállítás megnyitó után kerül sor a „nagy” Kirakatrendező és Dekoratőrtalálkozóra. Fellép: Piggy (Iggy pop Tribute) zenekar.
A 11 kiállító: Baksa Nándor, Bendzsel Miklós, Facskó Attila,Imre Olga,Ipach Antal, Kováts Gábor, Pallos Géza András,Sándor Miklós,† Sándorfy Éva,Sárkics Eszter,W. Nemessuri Zoltán.
Megtekinthető július 2-ig.
-
2010.07.23.
Toronyi Péter nyerte meg a Koizumi desinpályázatát
Toronyi Péter, pályakezdő designer nyerte meg a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) berkeiben, illetve saját vállalkozásként tervezett Nissyoku lámpájával a Koizumi 23. alkalommal meghirdetetett nemzetközi designpályázatát. A kiírók ezúttal Föld-barát világítótestek terveit várták.
Részlet a terv filozófiájából: "A napfogyatkozás ihlette Nissyoku lámpa egy hangulatvilágítás, amit nem minden nap használunk, de amikor bekapcsoljuk, azt azért tesszük, mert egy érzelmi állapothoz keresünk megfelelő hangulati szférát. Ebben a tervezői szemléletben olyan környezetbarát termékek jöhetnek létre, amelyek a felhasználó és a tárgy közötti kötődés miatt nem kerülnek kidobásra hosszú évekig, akár életünk végéig. Ha minden tárgyat ilyen elgondolás alapján terveznénk nem jelentkezne többé a szemét fogalma a fogyasztói társadalomban."
A MOME friss BA-diplomás hallgatója július 20-án vette át a díjat Japánban. -
2010.07.12.
Raktárkapukat festettek a MOMÉ-sok
Mint arról még júniusban hírt adtunk, az Euro Mini Storage Hungária Kft. megbízásából a a MOME line – MOME Nonprofit Kft. pályázatot írt ki a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem jelenlegi és volt hallgatói számára a cég önkiszolgáló raktárait díszítő ajtófestések megtervezésére és kivitelezésére.
A www.hg.hu beszámolója szerint "több mint ötven pályamunka érkezett be, és ezek között számos ötletes megoldás is látható volt. (…) Az útról is jól látható raktárkapukat bárki megnézheti, így népszerűsítik az alkotások a hazai, kortárs designt. Az előzetes zsűrizés után hét pályázó kapott lehetőséget, hogy a több mint 6 négyzetméteres raktárkapura felfesse elképzelését. Június 25-én csütörtökön délután fejezték be az munkát a diákok, és volt olyan is, aki már előző nap este nekilátott a festésnek. Az utolsó simításokat végezték a MOME diákjai munkájukon, mikor a helyszínre értünk. Érdekes, hogy bár semmilyen megkötést nem tettek a pályázat kiírói, a rózsaszín mégis a legtöbb alkotásban megtalálható volt, összhangban a cég színeivel. (…) Az első helyezett Ferth Tímea Az őrzők című műve lett, a második díjat Orosz Richárd vihette haza Bújós (összegömbölyödött kisfiú) című alkotásáért, míg a dobogó harmadik helyére Mlinarics Máté állhatott Szem című képének köszönhetően.”
(A kép forrása: www.hg.hu)
-
2010.06.30.
A neten is megnézhetők a 2010-es MOME BA és MA diplomamunkák
Elkészült a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen (MOME) idén végzett hallgatóinak diplomamunkáit bemutató honlap. A design, a multimédia, a szerkesztői munka és a fotóillusztráció terén egyaránt igen színvonalas oldal a www.diploma.mome.hu címen érhető el.
A honlap szerkesztője Petri Zsolt és Vida Nóra, a fotókoncepció és a fényképanyag Kudász Gábor Arion munkája, a kiadványtervet Nagy László készítette, a multimédiát Réthi Gábor jegyzi, a kiadványt a MOME NKI gondozza.
-
2010.08.13.
Fotografus.hu - 2010 végzős hallgatóinak diploma-kiállítása
A Fotografus.hu Alapítványi Fotóiskola 7 évvel ezelőtt kezdte meg a fotográfia iránt érdeklődő hallgatók képzését. Elsősorban kreatív fotóképi gondolkodást tanítunk. A fényképek mai világunkban mindenütt ott vannak körülöttünk; a modern vizuális gondolkodás, kommunikáció igen fon...tos területe a fotográfia. A közoktatásban viszont erről a témáról semmilyen tananyagrészt nem találunk, ezért a mi képzésünk sajnos még ma is hiánypótlónak tekinthető. A hallgatóink elméleti és gyakorlati kurzusok során válnak képzett szakemberekké, akik igényes munkát tudnak végezni a szakma különböző területein, legyen az egyéni alkotói munka, vagy alkalmazott fotográfiai feladat. Tanáraink elismert alkotók, nagy képzési gyakorlattal rendelkező oktatók. Munkájuk eredményét bizonyítja a hallgatóink által szerzett díjak, elismerések sokasága. Büszkék vagyunk arra is, hogy a jelenlegi Fiatalok Fotóművészek Stúdiójának sok, nálunk végzett, aktív tagja van.
A most bemutatott kiállítás az idén végzet hallgatóink vizsgamunkáiból készült válogatás, mely augusztus 12. és 26. között tekinthető meg a budapesti Erzsébet téri Gödör lubban.
A tárlat résztvevői: Altnőder Emese, Bibók Bea, Czinkóczki Nóra, Gál Mónika, Márián Gábor, Pataki Vukov Ágnes, Piller Mónika, Rapi Mariann, Tóth Balázs
-
2010.08.24.
Halasi Zoltán: Halasi Zoltán
Halasi Zoltán tervezőgrafikus, vizuális kommunikátor Halasi Zoltán című kiállítását augusztus 26-án 18 órakor Czakó Zsolt tipográfus nyitja meg a Gozsdu udvarban (1075, Budapest, Király utca 13 – Dob utca 16.) A kiállítás szeptember 12-ig tekinthető meg.
Halasi Zoltán 1992-ben végzett a Magyar Iparművészeti Főiskola grafika-tipográfia szakán. Kezdetben art directorként dolgozott a Lintas Budapest nemzetközi reklámügynökségnél, majd az Art Force kreatív ügynökségben folytatta munkáját. Jelenleg a cég kreatívigazgatója.
Több hazai és nemzetközi szakmai díj birtokosa: tipográfia, arculat- és csomagolástervezés témakörökben. Oktatott alkalmazott esztétikát a Kodolányi János Főiskolán. Jelenleg az Ecole D' Art Maryse Eloy francia művészeti akadémia budapesti intézményében, a Visart-ban tanít márka-kommunikációt.
Kuratóriumi tagja a Gál Mátyás Tervezőgrafikai Alapítványnak. Rendszeresen részt vesz a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem diplomabizottságának munkájában. Elnökségi tagja a Magyar Tervezőgrafikusok és Tipográfusok Társaságának (MATT). Tagja a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének és az Élőfejek Alkalmazott Művészeti Csoportnak. Rendszeresen részt vesz csoportos szakmai kiállításokon (Dáblin, Graphifest).
Hobbija a borkóstolás és a bormarketing. 10 éven keresztül jelentek meg cikkei a Bor és Piac bormarketing magazinban, “borok vizuális arculata” témában.(életrajzi adatok forrása: http://www.arculatesmarka.hu/)
-
2010.08.23.
BorderLINE Architecture – a Magyar Pavilon kiállítása Velencében
90 kilométer kötél, 20.000 ceruza és több száz rajz – a Velencei Nemzetközi Építészeti Biennálén Magyarország idén két fiatal építész, Ferencz Marcel és Wesselényi-Garay Andor kurátor „BorderLINE Architecture” című koncepciójával jelentkezik. A 2009 őszén zajló pályázat nyertes projektjét kilenc beérkezett pályázat közül választotta ki a zsűri. A Magyar Pavilonban a szakmai meghívottaknak szóló vernisszázs augusztus 26-án csütörtökön, 16 órakor lesz.
A BorderLINE Architecture – amely egyszerre vonatkozik a földrajzi helyzetek határosságára és a különböző építészeti tervezői technikák között húzódó törésre – olyan installatív közegként jelenik meg a magyar pavilonban, melynek térbeli kialakítását a vonalak fizikai manifesztációja, illetve az élő, rajzolt vonalak megjelenése jelenti. Ennek illusztrálására a kiállítás középpontjában az a rajzinterjúk sorozatából álló film áll, amit kifejezetten a kiállítás alkalmára rajzoló magyar és külföldi építészek közreműködésével készült el.
A kiállításról a http://borderlinearchitecture.com/hu oldalon lehet tájékozódni.
A Biennálé „People Meet in Architecture” címmel nyílik augusztus végén. A kiállítás felkért főkurátora Kazuyo Sejima, az idén Pritzker-díjjal is elismert japán építész. A kiállítások a nagyközönség számára augusztus 29-től látogathatók a város megszokott helyszínein: a Giardini parkban, az Arsenale és a város külső kiállítóhelyein.
Kazuyo Sejima „People meet in architecture” című kiállításán 48 nemzetközi résztvevő vesz részt: építészek, építészirodák, képzőművészek, mérnökök állítanak ki az Arsenale csarnokaiban és a Giardiniban található Palazzo delle Esposizioni épületében – a volt Olasz Pavilonban. A központi kiállítás mellett – a Velencei Biennále hagyományait követve – 54 nemzeti pavilon mutatkozik be a Giardini pavilonjaiban, az Arsenale tereiben és a külső városi helyszíneken.
A Biennálé idei Arany Oroszlán-életműdíjátt a holland építész, Rem Koolhaas kapja. A Tanács egy további posztumusz Arany Oroszlán díj megítéléséről döntött a 2006-ban elhunyt japán építész, Kazuo Shinohara emlékére. -
2010.08.16.
Újrahasznosított Mesék – Ökodesign programsorozat
Az Újrahasznosított Mesék olyan kulturális mozgalom és nemzetközi tehetséggondozó csereprogram, amely a környezettudatosságot és hagyományaink újrafelfedezését kívánja elősegíteni. A szervezők célja, hogy a fiatalokhoz közel hozzák szellemi, környezeti és kulturális értékeinket – szoros összefüggésben a környezettudatosság elveivel. A program újkeletű: az Erdélyi Magyarok Egyesületével társulva kívánják megszólítani a Kárpát-medence fiataljait: divattervezőket, fotográfusokat, zenészeket.
Az Európai Unió által támogatott esemény augusztus 18. és 26 között a Fiatalok Lendületben Program keretében valósul meg, mely a magyarországi és a határon túli fiatal magyar művészek számára nyújt alkotási, alternatív továbbképzési és megjelenési lehetőséget.
A szervezők Tündérország címen olyan pályázatot írnak ki, melyre a magyar népmesék és népdalok világból merített alkotásokat várnak gyermek-dal, gyermek-fotó és hulladék alapanyagokból készülő gyermekruha kategóriában.
Kiemelt programok:
- Tündérgyár kézműves gyerekfoglalkozás – Helyszín: Mesterségek Ünnepe: Budai Vár, Mátyás udvar. Időpont: Augusztus 20. 10.00-tól
Re-design Gyerek workshop – Helyszín: Iparművészeti Múzeum, aula. Időpont: Augusztus 26. 18:00
- Gyermekruha Divatbemutató – Helyszín: Mesterségek Ünnepe: Budai Vár, Savoyai terasz, Nagyszínpad. Időpont:Augusztus 22. 15.00
- Gyermekruha Divatbemutató – Helyszín: Iparművészeti Múzeum, aula. Időpont: Augusztus 24. 15:00
- EthnoGround Party, Re-Michae Jakson Divatbemutató – Suta CsiIlla világító avantgarde kollekciója – Helyszín: Iparművészeti vásár: öko ékszerek.
Szakmai workshopok:
- zene, fotó és újrahasznosított divat témában:
- Néprajzi Múzeum ( szakmai látogatás - magyar mintavilág, szimbolumok megismerése),
- Hagyományok háza (szakmai látogatás - motívumok,mesék és dalok, illetve az intézmény müködésébe nyerünk betekintést),
Műhelylátogatások:
- S Hegyi Lucia divatszalon
- Katti Zoob divatszalon
- Krasznai Zoltán fotóstúdió
Népzenei előadás: Erdélyi Magyarok Egyesülete székház; népzenei motívumok összeilleszthetősége a kortárs tendenciákkal.
Fotó-kiállítás: EMI székház, Angyalosi Bea programunk hivatalos fotósának Re-mesés fotó kiállítása
Szakmai előadások: Magyar hagyományos motívumok, legendák, szokások, hiedelmek, mesék, dalok modern vonatkozások valamint az újrahasznosítás és a környezettudatos művészeti alkotásokról.
További információ:
-
2010.08.17.
Vastag Ágnes: Szőnyegképek és kárpitok
Vastag Ágnes textilművész Szőnyegképek és kárpitok című kiállítását Asbót Kristóf belsőépítész-televíziós rendező nyitja meg augusztus 24-én kedden, 18 órakor. Közreműködik: Bognár Szilvia énekes, Kovács Zoltán nagybőgő, Mag Istvánné szövő. Megtekinthető szeptember 11-ig, keddtől-péntekig 12-18, szombaton 10-14 óra között. “Vastag Ágnes textiltervező iparművész és művészetpedagógus művei elkészítésénél a kelim szövés, a csomózás és a francia kárpit tradicionális technikáit alkalmazza. Az anyaghasználatban is hagyománykövető, egyedi festésű gyapjúfonallal dolgozik. A technikák kötöttségei kitűzik a tervezői határokat, ezeken belül teremtette meg stílusát. A három szövésmód más-más tervezői utat enged: a nagyraszterű, geometrikus szerkezetű kelimben a kompozícióra és ritmusra koncentrál, igyekszik a kézirajz puhaságával fellazítani a merevséget. A csomózás lehetőséget nyújt a finom részletek kimunkálására és a már szinte pointilista színkeverésre. A festői kárpitszövésben a finom hasűrök és dinamikus színkontrasztok között megszülető, életrekelő mesevilág a gyermekkor és a felnőtt álmok átjárója. Szövött kárpitjai ritkán lépik túl a 1.5 nm-t, bár készült 11nm-es neorokokó stílgarnitúrára tervezett bútorkárpit is. Gyakran a pazar és liliputi szövésmódnak tárgyiasult, funkcionális formát keres: triptichonok, díszdobozok készülnek. A Fise Galériában az utóbbi pár év faliszőnyegeit álltja ki. Muráliaként alkalmazott kelim, csomózott szőnyegek és szőnyegképek, valamint a gobelinkárpitok egy-két gyöngyszeme látható majd. Magánemberek lakásaiból: nappalikból, hálókból és gyerekszobákból kölcsönkért művek kiszakadva a saját intim közegükből, erősen hatva egymásra, izgalmas élményt ígérnek.” – írja a kiállítás ismertetője.
-
2010.07.07.
Plakát Pécs 2010
A Pécsi Galéria és Vizuális Mûvészeti Mûhely és a Magyar Plakát Társaság nemzetközi kiállítást szervez Plakát Pécs 2010 címmel. A megnyitóra július 9-én 17 órakor kerül sor a Pécsi Galériában (Széchenyi tér). A kiállítást megnyitja: Orosz István, Munkácsy-díjas, Érdemes Mûvész. A kiállítás emblémáját Árendás József kiállítás megnyitására tervezte.
A kiállítás megtekinthetõ augusztus 22-ig, naponta 10–18, vasárnap 12–18 óráig, kedd szünnap.
Kiállítók: Árendás József, Bakos István, Balogh István, Baráth Dávid, Baráth Ferenc, Ducki Krzysztof, Felvidéki András, Isidro Ferrer, Gyárfás Gábor, Roman Kalarus, Kapitány Attila, Keresztes Dóra, Kemény György, Kulinyi István, Piotr Kunce, Andrew Lewis, Pekka Loiri, Joao Machado, Lech Majewski, Karel Misek, Orosz István, Karii Piippo, Pinczehelyi Sándor, Dan Reisinger, Kaja Renkas, Leonardo Sonnoli, Szilvásy Nándor, Szugyiczky István, Tóth Tamás, Marzena Turek-Gás, Varga Gábor Farkas
Néhány nézőkép a kiállítás anyagából -
2010.06.23.
Depero, a futurista és a futurizmus hatása a magyar avantgárd művészetben
A Magyar Nemzeti Galéria augusztus 22-ig mutatja be az olasz futurista, Fortunato Depero (1892-1960) festő, reklámgrafikus és formatervező életmű-kiállítását.
Az elmúlt húsz évben egyre nagyobb érdeklődés övezi a futurista Fortunato Depero sokoldalú tevékenységét, amelyről a magyar közönség most először kap átfogó képet. A Magyar Nemzeti Galériában festményeivel, papírmunkáival, színes kárpitjaival és reklámterveivel (többek között a Campari cég, a Vogue és a Vanity Fair reklámterveivel), valamint pikto-plasztikus színházi kísérleteivel találkozhat a budai várba látogató közönség.
Mivel a Magyar Nemzeti Galéria fontosnak tartja, hogy a magyar művészet jelentős alkotásait nemzetközi összefüggésben jelentesse meg a közönség előtt, ezért a Depero munkásságát bemutató olasz anyag mellett egy közel hatvan alkotásból álló magyar válogatás is látható lesz, A futurizmus hatása a magyar avantgárd művészetben címmel. Itt elsősorban olyan magyar művészek munkáit vonultatjuk fel, akik az 1910-es évektől a futurizmus tanulságait és jellemzőit érvényesítették művészetükben. Sok más művész mellett Bortnyik Sándor, Tihanyi Lajos, Uitz Béla, Schadl János, valamint Kádár Béla és Scheiber Hugó művei lesznek láthatóak a tárlaton. A művek többsége a Magyar Nemzeti Galéria festészeti és grafikai gyűjteményéből származik, de hazai magángyűjteményekből néhány, eddig még nem látott darab is szerepelni fog a kiállításon. A tárlatot a Magyar Nemzeti Galéria adattárában és magángyűjteményekben őrzött korabeli kiadványok és dokumentumok gazdagítják.
A több mint száz Depero-művet bemutató budapesti kiállítás anyaga a művész hagyatékát őrző Museo di Arte Moderna e Contemporanea di Trento e Rovereto gyűjteményéből érkezik. A kiállítás a budapesti Olasz Nagykövetség és az Olasz Kultúrintézet közreműködésével jött létre.
http://www.mng.hu/kiallitasok/idoszaki/aktualis/depero_nyito
-
2010.08.13.
Nissyoku és Flow – két magyar siker
Mint arról korábban már hírt adott a Designterminal.hu, Toronyi Péter, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) harmadéves ipari terméktervező hallgatójának napfogyatkozás ihlette lámpája, a Nissyoku nyerte a neves japán világítástechnológiai cég, a Koizumi designpályázatának első díját. Az eddigi összes nyertes pályaműre leadható internetes közönségszavazáson is egy MOMÉ-s munka, Alberto Vasquez Flow lámpája végzett az első helyen. Mindjárt utána, a második helyett szintén Toronyi Péter alkotása következett.
A hg.hu friss cikke újabb információkat közöl: mint Toronyi Péter elmondta, maga Kenji Ekuan, a japán designerlegenda kért tőle egy mintadarabot a lámpából. „A lámpa terve iskolai féléves tervezési feladatként született, azonban a kezdetektől a designdíjra szánták: Püspök Balázs, a félév témavezetője ugyanis hat éve harmadik helyezett lett a versenyen, ő adta az ötletet a hallgatóknak az induláshoz. (…) A modell egyszerű, könnyen gyártható, így a japán cég szakértői is nagy fantáziát látnak benne. Jelenleg vizsgálják, hogyan lehetne gyártani a Nissyokut. »2 év múlva a lámpa mindenképpen gyártva lesz« – állítja magabiztosan a fiatal tervező – »októberig derül ki, hogy a Koizumi gyártja-e. Több országból is kaptam már ajánlatot.«” (…) „A fenntarthatóság volt a tervezés egyik alapvető vezérfonala az igendesign, azaz Alberto Vasquez és Lőrincz Dániel lámpája, a Flow születésekor (…).Alberto Kolumbiából származik, ez adta az ihletet, hogy egy ottani problémára keresse a megoldást modelljével. Nevezetesen arra, hogy bár nappal az ország tengerpartjain nyüzsög az élet, éjszaka azok a világítás hiánya miatt veszélyes, elhagyatott helyekké válnak.”
A cikk további részleteket tár az olvasó elé a lámpákban rejlő tervezési filozófiára vonatkozóan.
-
2010.07.27.
Gera Noémi: Szerelmes üzenetek a testen
Gera Noémi ékszertervező „Szerelmes üzenetek a testen” című kiállítását augusztus 3-án kedden, 18 órakor Kutasy Mercédesz művészettörténész nyitja meg a Fiatal Iparművészek Stúdiója Egyesület galériájában (1054 Budapest, Kálmán Imre utca 16.). Az eseményen közreműködik: Hajdu Klára énekesnő. Megtekinthető augusztus 21-ig, keddtől-péntekig 12-18, szombaton 10-14 óra között.
"Saját kultúránk mindannyiunk számára érték. Ápolni és megőrizni szeretnénk, de a hétköznapi realitástól sokszor messzire kerül egy régi népdal, egy vers, egy epigramma. Ha a szöveg megjelenik olyan tárgyakon, amit ékként viselünk, kitüntetjük magát a szöveget is, ugyanakkor az bekerül a hétköznapokba, eljuthat nemcsak viselőjéhez, hanem a viselő környezetéhez, hiszen mások számára is látható, olvasható.
Gera Noémi fontos feladatának tartja a magyar kultúra továbbítását és olyan tárgyak alkotását, amelyekben megvalósul a magyar költészet értékeinek maivá tétele, játékos, máskor lírai, finom társításokkal, új anyagokkal, anyagkapcsolatokkal, technológiákkal, megvalósítva a szöveg és a tárgy szerves egységét. Ékszereiben a nőies extravagancia a domináns, törekszik az egyedi, meghökkentő, szellemi tartalommal átitatott ékszerek tervezésére. Az ismétlődés, a ritmus, a légiesség, a színek, a mozgás, az egyensúly izgatja.
Szöveges ékszerei a magyar mű- és népköltészet formatárából vett idézetekkel alkotnak sajátos, új megközelítésű ékszereket. A tárgyakon megjelennek közmondások és szólások, találósok, nyelvjátékok, hangutánzók, mondókák, ráolvasások, népdalok, versek, versrészletek." -
2010.07.20.
A Je Suis Belle újabb nemzetközi sikerei
Ahogy tavaly, úgy idén is részt vett Kiss Tibi és Dévényi Dalma márkája, a Je Suis Belle a július 7. és 10. között megrendezett Berlin Fashion Weeken. Az eseménysorozaton a magyar tervezőpáros 2011-es tavasz-nyári kollekcióját tárta a nagyközönség elé – írja a www.hg.hu
A gyűjteményben található ruhák a már a Je Suis Belle-től megszokott romantikus, elvont és mesebeli stílusban készültek. A szabásvonalak az előző kollekciókkal mutattak némi hasonlatosságot, például a gazdag fodrozású, hosszú ruhához hasonlót már láthattunk a tervezőktől. Ennek ellenére az öltözékek mind egytől-egyig egyediek és feltűnőek, ez leginkább a különleges mintázatú anyagoknak volt köszönhető. A Je Suis Belle két kreátora már a mostani, 2010-es tavasz-nyári kollekciójában is feltűnő mintázatú textileket használt, ez most tovább fokozták azzal, hogy Szőke Gábor Miklós fából ácsolt szobrainak árnyképeit használták mintaként.
A Berlin Fashion Weeken megtartott Je Suis Belle bemutató nemcsak a hazai divatszerkesztők és bloggerek figyelmét keltette fel, hiszen azóta több külföldi oldal is foglalkozott a kollekcióval.
A hg.hu cikke nyomán
-
2010.07.20.
Magazin Mánia 2010
Idén is kiírta a Magazin Mánia designpályázatot a Professional Publishing Hungary Kft, a Kreatív Csoport termékeinek kiadója. A verseny célja, hogy megtalálják a legszebben tervezett és kivitelezett, Magyarországon, illetve magyar nyelven kiadott magazinokat és könyveket, valamint a nyomtatott sajtóban használt legjobb formai megoldásokat. A kiírók célja a lap- és kiadványtervezés és a magazindizájn fontosságának tudatosítása, a szakma és a szélesebb olvasóközönség figyelmének ráirányítása arra, hogy a nyomtatott műfajokban kiemelten fontos, a szöveges tartalommal egyenrangú szerepe van a termékek vizuális kialakításának.
A Magazin Mánia magazinversenyre pályázhat bármilyen Magyarországon bejegyzett lap- és könyvkiadási, illetve kiadványkészítési tevékenységet folytató cég, 2009. július 1. és 2010. június 30. között Magyarországon, illetőleg külföldön, de magyar nyelven megjelent tematikus periodikus kiadványokkal vagy időszaki kiadványokkal, kiadványelemekkel, illetve könyvekkel. Nevezhet továbbá hasonló tevékenységű külföldi cég is magyar nyelvű kiadványokkal.
A zsűri elnöke: Pálfi György, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem docense. A zsűri tagjai Farkas Anna, Anagraphic, grafi kus, Kaszta ónika, Arkas Design, könyvdizájner, Valuska László, Index, újságíró, Szigeti Péter, Kreatív, főszerkesztő.
Beadási határidő: 2010. szeptember 17.
-
2010.08.10.
Egyszerre két WAMP lesz a hétvégén
Az idén először rendezik meg a Sziget Fesztiválon a WAMP (Wasárnapi Művész Piac) kisebb volumenű verzióját, de azzal párhuzamosan a budapesti Belvárosban, az Erzsébet téren a szokásos rendben is várja a látogatókat az esemény augusztus 15-én.
A hónap designere Lakatos Sándor. A tervező férfikollekciójának darabjai a WAMP-zárás után akár egyenesen átröppenhetnének a Sziget nagyszínpadára, a Muse zenekar tagjaira. Egy amerikai kritikus szerint ugyanis bármely brit-pop sztár megirigyelné a magyar designer androgün kollekcióját. A hónap emberéről további érdekességeket itt olvashatsz.
Ugyancsak a nyári fesztiválok jegyében zajlik a háromfordulós Fesztivál chic verseny: a szervezők júniusban és júliusban arra bíztattak mindenkit, hogy öltözzön be a fesztiválszezon különböző stílusaiba. A WAMP és a divany.hu közös stylingpályázatának befejező etapjában a legextrémebb hardcore stílusában várják a szélsőségekre hajló önjelölteket. A nyeremény 50 000 forintos vásárlási utalvány, melyet olyan tervezőknél lehet elkölteni, mint az Artista, Balkantango, Bringabag, Camou, Panyizsuzsi, Suck Right!, Vadjutka, Zagabo, Zoephobic. Bővebben itt. A versenyzők saját stílusukat kialakíthatják a helyszínen beszerzett WAMP-os designerek munkáiból, de hozott anyagból is.
-
2010.08.11.
Nyílt napot tart a Visart
A budapesti Visart Művészeti Akadémia nyílt napot tart augusztus 17-én, kedden délután 17.30-kor mindazoknak, akik iparművészeti főiskolai képzésre szeretnének járni, hogy grafikusok, Art Directorok, csomagolástervezők, vagy esetleg webdesignerek legyenek.
Az Akadémia vezetői a nyílt napon bemutatják az intézmény négyéves oktatás programját; a tantárgyakat és a feladatokat, a tanárokat, az időbeosztást, a francia társintézményt, a különböző pályázatokat és lehetőségeket. A látogatók az erre az alkalomra rendezett kiállításon megnézhetik az idei diplomamunkákat és egy válogatást a legjobban munkákból – reklámtervekből, termékcsomagolásokból, kiadványokból vagy színházi plakátokból.
A nyílt napon lehetőség van a felvételi jelentkezőlap leadására is. A pótfelvételi vizsga augusztus 31-én, kedden lesz.
A Visart Művészeti Akadémia – a párizsi Ecole d’Art Maryse Eloy társintézménye – 2004-ben kezdte meg működését Budapesten. Az intézmény vizuális kommunikáció szakán párhuzamosan négy szakirányt tanulnak a hallgatók, amelyek a következők: reklám, multimédia (animáció és webdesign), csomagolás és grafikai tervezés (arculat, plakát, tipográfia, kiadvány). A hallgatóknak a négyéves képzés végén a francia állam által elismert BA szintű diplomájukkal lehetőségük van hazai vagy külföldi Master programokhoz csatlakozni, illetve azonnal elhelyezkedni vizuális szakemberként. Már tanulmányaik alatt lehetőségük nyílik arra, hogy a szakmát közvetlen közelről tanulmányozzák és tanulhassák: nyári gyakorlaton vesznek részt nemzetközi ügynökségeknél, egyhónapos párizsi tanulmányi útra mehetnek a francia partneriskolába, vagy a hazai szakmai élet vezető képviselőinek előadásait hallgathatják órákon.
Helyszín: Budapest 1132 Váci út 60. (a Lehel piac metrómegállónál); tel.: 209 32 40; info@visart.hu; www.visart.hu; http://visart.blog.hu
-
2010.08.04.
Design a Szigeten
A kortárs magyar design és az iparművészet már évek óta valamilyen módon jelen van a Sziget Fesztivál programjaiban.
- A Medence Csoport által létrehozott Octopus Összművészeti Helyszínen a a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem sajátos installációt mutat be: a Suttogó parabolák a fesztivál forgatagában lehetőséget teremt a külvilágtól szeparált, intim beszélgetésre, amellyel az eszköz, a helyzet és a tér – kilépve saját, megszokott funkciójából – alapvetően átértékelődik. A Makettlabor Ponyvaworkshopja az újrahasznosítás, a hullandékokból és különféle reklámhordozókból készülő táskák jegyében zajlik mindennap. Az Artshopban immár negyedik éve lehet megvásárolni a legfrissebb magyar designtermékeket és persze idén sem marad el biciklis divatbemutató: az Artshopban megtalálható ruhákat és kiegészítőket augusztus 12-én csütörtökön 15.30 órakor Kerro Zsuzsanna Serin felvezetésében Berki Szofi, Miklusicsák Aliz, Németh Orsolya és a fiúk mutatják majd be. Programokat és játékokat szervez egész héten a Cangira, a Dotty, a Koodform, Magony Zsuzsanna, a Marabu, a Miku, a Musu és Tomasz Bohusek.
- A Múzeumi Negyedben az Iparművészeti Múzeum programja a Punk szemléletmódból eredő DIY, azaz Do It Yourself alternatív hagyományát folytatja, és ahogy a tavaly is sokan a múzeum free shopjában öltötték magukra kifejezetten a fesztiválra készített öltözéküket, úgy idén is olyan DIY varrodát nyitnak, ahol a hétköznapi öltözködés alternatíváira adnak tanácsokat és segítenek megvalósítani minden személyiségkifejező ötletet.
A Magyar Fotográfusok Háza - Mai Manó Ház ízelítőt ad a Mai Manó Ház nyár folyamán megrendezésre kerülő Best of – Válogatás a Magyar Fotográfiai Múzeum kincseiből című kiállításából. E mellett vándorfotográfusaink közreműködésével megismerkedhetnek népszerű archaikus fotográfiai eljárásokkal, technikákkal is.
Augusztus 11. és 16. között, Óbudai-sziget
-
2010.08.04.
Kubinyi Anna textilművész kiállítása
Kubinyi Anna textilművész kiállításat augusztus 14-én szombaton 18 órakor Bántó Zsuzsanna, a Mátyás Király Gimnázium igazgatója nyitja meg a Fonyódi Múzeumban (8640 Fonyód, Bartók Béla u. 3.). Köszöntőt mond: Hídvégi József, Fonyód város polgármestere. Közreműködik Takácsné Baja Erika zongorán és Péterdi Gabriella fuvolán.
Kubinyi Anna 1976-ban végzett a Magyar Iparművészeti Főiskolán, mesterei Plesnivy Károly és Szilvitzky Margit voltak. „Munkásságában azonos súllyal van jelen a plasztikai gondolkodásmód és a szövés útján létrejövő képteremtés. Szinte teljes életműve a természet és tájmegjelenítés gondolatköréhez kapcsolódik, erre utalnak műcímei is (Gyökerek, Dűnék, Cseppkövek, Rétegződés). Nem egyszerűen stilizált tájábrázolásokat hoz létre, hanem a szövés és relieftechnika segítségével plasztikus, a síkból kilépő, erősen absztrahált, dinamikus kompozíciókat teremt tulajdonképpen triviális anyagokból, mint a juta, kender, spárga. Ezeket maga festi, dolgozza fel és a szövés segítségével a gobelin "nemes" anyagaival - a gyapjúval és selyemmel - egyenlővé nemesíti. Nyugodt, sima, szövött felületei határozott kontrasztot képeznek a reliefvonalak buján tekergő, ismétlődő, szinte brutális karakterével.” – Fitz Péter (artportal)
Megtekinthető szeptember 5-ig.
-
2010.07.28.
Megújult a VÁTI Dokumentációs Központ
Egy hete minden érdeklődő számára megnyitotta kapuit a VÁTI Nonprofit Kft. Dokumentációs Központ megújult szolgáltató centruma. A designerek számára is fontos, hogy az urbanisztikai szakkönyvtár mellett elérhetőek többek között a településrendezési tervek, az építési, műszaki tervdokumentációk, valamint a területfejlesztési koncepciók. A dokumentumokhoz kapcsolódó szolgáltatások mellett kiállítások, díjátadók, szakmai rendezvények (Központi Építészeti-Műszaki Tervtanács) és tanfolyamok (TeIR Területfejlesztési és Területrendezési Információs Rendszer) színtere lesz az új Központ.
A Budapest XI. kerület, Budafoki út 59. címen található néhai dohánygyári raktárépület, az Építésügyi Célelőirányzat támogatásából mintegy 60 millió forint összértékű fejlesztéssel olyan szolgáltató centrummá alakult, amely a működési területeit érintő naprakész és pontos információkat egy helyen, rövid határidőkkel biztosítja ügyfeleinek.
Az új ügyfélfogadó tér előnye, hogy a Dokumentációs Központ gyűjteményében fellelhető könyvek, folyóiratok, területfejlesztési, kutatási dokumentumok ezentúl mind egy helyen megtekinthetőek, így nem kell többé a várost járnia az információra éhes közönségnek.
Egyablakos ügyintézés keretében az érdeklődők gördülékenyebben férhetnek hozzá az építési-műszaki tervdokumentációkhoz, szakvéleményekhez, területfejlesztési koncepciókhoz, településrendezési eszközökhöz, illetve az Építési Geotechnikai Adattárhoz.
Az elektronikus katalógus a következő honlapokról érhető el: www.e-epites.hu, www.terport.hu
(Forrás: www.vati.hu)
-
2010.08.06.
Hamarosan nyílik a Bauhaus-kiállítás Pécsett
A Bauhaust és alkotóinak munkásságát bemutató kiállítás nyílik Pécsett augusztus 15-én – a mintegy félezer műtárgy kedden, szerdán és csütörtökön érkezik Németországból Európa egyik idei kulturális fővárosába. A festmények, szobrok, dokumentumok és fotók tizenhat gyűjteményből származnak, és ebben a formában csak Pécsett, a Janus Pannonius Múzeum Káptalan utca 4. szám alatti épületében láthatók majd.
A múlt század elején a német főiskola, a Bauhaus vonzásába mintegy húsz magyar, köztük több pécsi is került. Ők maguk is tevékenyen hozzájárultak a konstruktivista szemlélet, a speciális pedagógia, s az élet és a művészet egységét hirdető, egyben társadalmi modellt is kínáló iskola szemléletének terjesztéséhez.
A szervezők szándékai szerint a pécsi kiállítás és a megnyitójával egy időben megjelenő tanulmánykötet bemutatja a magyarok kapcsolatát az intézménnyel, egyben vállalkozik a különböző korszakok, a művészi tevékenység és a műhelymunka, az ipari tervezés, a sorozatgyártás összefüggéseinek bemutatására.
A kiállítás az építészettől kezdve a bútortervezésen át a szőnyegszövésig, a kísérleti színházi elgondolásokban való részvételig átfogó képet kíván nyújtani arról, miként hatottak az iskolára a magyarok, köztük Breuer Marcell, Forbát Alfréd, Molnár Farkas, Weininger Andor, Sebők István és Moholy-Nagy László. Az érdeklődők láthatnak folyóiratokat, nyomtatványokat, tárgyi emlékeket is. A tárlat október 24-ig látható a baranyai megyeszékhelyen, utána Berlinben tekintheti meg a közönség.
-
2010.08.04.
Hildur Ýr Jónsdóttir: I am how I am
Hildur Ýr Jónsdóttir izlandi ékszertervező művész I am how I am című kiállítását augusztus 12-én, csütörtökön 17 órakor, a Museion No. 1 Galériában (Budapest, IX. ker. Üllői út 3.) Probstner János, a Nemzetközi Kerámia Stúdió igazgatója nyitja meg. Nyitva tartás: keddtől péntekig 12-18 óra. A kiállítás megtekinthető 2010. augusztus 12-től szeptember 3-ig.
„Művészként könnyen mondhatom, hogy az engem körülvevő élet vezet. Különböző dolgokon tűnődöm el. Sokan mondják, hogy kíváncsi természetű vagyok, és valóban az vagyok, számomra ez pozitív dolog. Ez a kíváncsiság terel váratlan utakra, ösvényekre, ami gyakran okoz meglepetést. A váratlanság és az anyagok közti útkeresés megőrzi a kíváncsiságom és az alkotás örömét. Az alkotási folyamat ritmusának gyorsasága miatt nem teljesen látom a végeredményt, ami a munkamódszerem meghatározó része. Egy vulkanikus szigetről származom, ahol együtt élek a szinte érintetlen természettel, ami nagy hatással van rám. Ez az energiám, az inspirációm forrása. Mindenfelé organikus formák, oly szépek, kegyetlenek, egészen ijesztőek és csúnyák, színesek és színtelenek.” – Hildur Ýr Jónsdóttir