



A Vass cipő Kft kézi készítésű cipők gyártásával foglalkozó, 12-15 főt alkalmazó cég, amelynek műhelye és boltja is Budapesten található. A vállalkozást Vass László cipészmester – Kun Lászlóval együtt – a hetvenes évek végén alapította; a stílus és a gyártás módszere az eltelt évek alatt alig változott, a célközönség annál inkább. A cég, amely kezdetben női cipőket gyártott, a rendszerváltás idején a külföldi cipőgyártó- és forgalmazó cégek megjelenésével a termékskála módosítására kényszerült: a női cipők készítését gyakorlatilag megszüntette, és átállt a rámán varrott, kézzel készült, klasszikus minták alapján, jó minőségű bőrből, konfekció-, illetve igény szerint méretre készülő férficipők gyártására. A minta elsősorban a „Budapest cipő” volt, a szárnyaskaplis, cirádás, lyukasztott orrú modell, amely a háború előtti magyar cipésznemzedéknek köszönhetően fogalommá vált a férficipők osztályában.
A kilencvenes évek elején, amikor Vass László a műfaj továbbvitele mellett döntött, Magyarországon a kézimunka-férficipők készítésének gyakorlata a megszűnés szélén állt. A hagyomány, az egyediség hangsúlyozása valamint a tartós minőség garanciája azonban hosszabb távon is bevált. Ilyen árfekvésben és minőségben ráadásul Európában is csupán kevés hasonló jellegű cég működik, Vass László vevőinek hetven százaléka pedig német, osztrák, svájci ill. belga vásárló. Kezdettől fogva szinte reklám nélkül, személyes kapcsolatokon át érkeztek az egyedi és nagyobb exportmegrendelések, többek között neves külföldi, magas kategóriás cipőgyártók részéről. Az elmúlt két évtizedben a cég profiljának kismértékű alakítására részben a külföldi designerekkel folytatott együttműködés hatására került sor.
Kapcsolat a designerrel
Fiatal magyar designerekkel a Vass cipő Kft a kilencvenes évek közepén került kapcsolatba, amikor a cég az Iparművészeti Egyetem megkeresésére lehetőségét biztosított néhány hallgató számára a szakmai gyakorlat elvégzésére. A gyakorlat során a bőr szakos tervezők Vass László műhelyében a mesterek és egy tapasztalt modellőr vezetésével tanulmányozhatták a klasszikus technológiákat. A gyakorlatot végző csoportból egy tervezővel hosszabb távú együttműködés is kialakult: Bánsági Petra már 1992 és 97 között, az Egyetem Textil Tanszékén, majd később a DLA-képzés keretében is elsősorban a bőrmegmunkáló technológiákkal és a cipőkészítés hagyományos módszereinek mai lehetőségeivel foglalkozott, Moholy-ösztöndíja idején pedig saját tervezésű (női) cipőin dolgozott. A designer érdeklődése és elhivatottsága, illetve Vass Lászlónak a hagyományokat és a piaci lehetőségeket mindig egyszerre szem előtt tartó változtatási szándéka vezetett a szorosabb együttműködéshez. A változó intenzitású, de mindmáig tartó közös munka az eltelt tizenöt év során különböző formákat öltött; Bánsági Petra elsődleges feladata – szoros együttműködésben Vass Lászlóval – a klasszikus kollekció karbantartása, esetenkénti alakítása, fejlesztése volt. Ő tervezte az egyetlen női Vass-cipőt, amely modell viseli a tervező nevét is (Petra), és kizárólag egyedi megrendelésre készítik. Évekig vezette a cég egyik üzletét, miközben általános marketing feladatokat látott el, illetve kapcsolatot tartott a cég külföldi ügyfeleivel.
Tevékenysége e rugalmas munkakapcsolatban leginkább a design-tanácsadás címszó alatt foglalható össze. Bánsági Petra fontos szerepet játszott a A klasszikus férficipő című könyv létrejöttében is (Vass László, Molnár Magda: A klasszikus férficipő. Vince Kiadó, Budapest, 2000). A tudományos igényű munka a lábfej anatómiai elemzésétől kezdve a klasszikus cipőmodelleken át a híres európai műhelyek ismertetéséig veszi számba a cipőkészítéssel kapcsolatos ismereteket, kitérve a Vass cég történetére is.
Arculat
A kismértékű változtatások jegyében 2005-ben merült fel a cég arculatának újragondolása. Az új katalógus tervezésére és a internetes megjelenés kialakítására Bánsági Petra javaslatára kérték fel az elsősorban könyvtervezéssel foglalkozó Kaszta Móni tervező-grafikust. A koncepció Vass László, Bánsági Petra és Kaszta Móni közös munkája nyomán alakult ki: mindenekelőtt a cég termékeivel képviselt finomság és elegancia, az elit-design, a klasszikus formák és megbízhatóság voltak az új arculat révén közvetíteni kívánt értékek. Az elképzelésekből a cég ügyfélköréhez igazodó letisztult, visszafogott, konzervatívan elegáns anyag készült.
A katalógus négyzetes alakú, selyemfényű papírra nyomott, egységes színvilágú füzet, amelyet a minőségi anyaghasználat jellemez. A fotókat Szelényi Károly készítette (műhelyképek, a munka fázisai); a korábbi katalógus cipő-képeit Kaszta Móni retusálta egységesre és Bánsági Petra rendezte tematikus csoportokba. Annak érdekében, hogy a 105 modell bemutatásakor elkerüljék a monotonitást, a fotók közé apróbb hangulati elemek is kerültek.
A weboldal (http://www.vass-cipo.hu/) a katalógus szerkezetét követi, és annak fotóanyagát használja.
Az arculat áttervezésének részeként a cég logója is módosult: a tervező a „házilag készült” eredeti logót megtartva, de lekicsinyítve új, szellősebb tipográfiát használt.