Drón, divatcég és írásfejlesztő toll a Design Terminál legújabb mentoráltjai között

130 startup jelentkezett a Design Terminál tavaszi mentorprogramjára. A szakértők tizenöt ígéretes csapatot választottak ki, akikből pár éven belül új magyar sikertörténet válhat.

 

A Design Terminál 2015 őszén bővítette vállalkozásfejlesztő tevékenységét. Az intézmény eddig csak designcégek számára nyitott mentorprogramjára ezúttal már digitális technológiákkal és városfejlesztéssel foglalkozó csapatok is jelentkezhettek – felismerve, hogy napjainkban e területek együttműködéséből születnek a legsikeresebb termékek. A januárban kezdődő szemeszterre közel 130 innovatív vállalkozás jelentkezett, akik közül több lépcsőben választották ki a 15 legígéretesebbet.

 

Januártól a Design Terminál mentoráltja lesz többek között a Drone IQ szoftver, mely a katasztrófavédelem és a kutatás-mentés területén segíti a robotrepülők irányítását, a Kata Szegedi feltörekvő magyar divatmárka, a gyógyászati segédeszközként és designtermékként is működő UO írásfejlesztő toll és a szóbeli szerződések rögzítésére és biztonságos tárolására szolgáló BlackBox mobilalkalmazás, mely alkotói szerint forradalmasíthatja az üzleti életet.

 

A kiválasztott cégek januártól intenzív, hat hónapos vállalkozásfejlesztő programban vesznek részt, mely számukra teljesen ingyenes. Egyedülálló, százötven fős nemzetközi mentorgárda segíti majd őket üzleti modelljük, szervezeti és jogi hátterük, valamint márkastratégiájuk kialakításában, de irodai elhelyezést és ösztöndíjat is kapnak majd. A Design Terminál mentorprogramjának célja, hogy a részt vevő vállalkozások felkészüljenek egy befektető fogadására, sikeresen lépjenek ki a globális piacra és pár éven belül hazánk új sikertörténeteivé váljanak.


Sajtóközlemény letöltése